2013. november 25., hétfő

Apa

Szemét összehúzva figyelte az utat a szakadó esőben. Nem volt nagy forgalom, de néha elvakította egy-egy szembejövő autó fényszórója. Az ablaktörlők végeláthatatlan küzdelmet folytattak a szélvédőre zúduló vízzel. Az út sötéten csillogott előtte, fények imbolyogtak rajta, ahogy elhaladt egy-egy jelzőtábla mellett. Hirtelen fékeznie kellett, mert valami mozgást látott. De csak néhány falevelet sodort magával a szél.
Szeretett volna már otthon lenni, fárasztó napja volt és nehezére esett a koncentrálás. Remélte, hogy a gyerekek már ágyban lesznek és az asszony sem fogja nyaggatni a lakásfelújítással. Sokat dolgozott, de a törlesztőrészlet hónapról hónapra emelkedett és élni is kellett valamiből. Minden pluszmunkát elvállalt, de még így is éppen csak kijöttek a pénzből. Most is azért maradt bent ilyen sokáig. Ezen a héten már harmadszor. A fiával napok óta nem is találkozott, csak óvatosan megpuszilta esténként az alvó gyereket. A lánya néha megvárta és gyorsan csacsogott neki még egy kicsit a barátnőiről, meg az iskoláról lefekvés előtt. Meghallgatta, de legtöbbször alig tudott figyelni, csak egy forró fürdőre vágyott és hogy ágyba kerülhessen. Behunyta a szemét és szinte érezte, ahogy elmerül a gőzölgő vízben.
A következő pillanatban egy fekete alak tornyosult előtte az úton. A fékre taposott és két kézzel kapaszkodott a kormányba, hogy az úton tartsa a megcsúszó kocsit. A szarvas nem mozdult, állt az út közepén és őt nézte. Hihetetlen erő áradt belőle, ahogy ott állt, magasra tartott fejjel, dacolva a viharral. Aztán futásnak eredt és eltűnt az út menti fák között. Pár pillanatig tartott csak, mégis lenyűgöző látvány volt.
Várt még néhány percig, össze kellett szednie magát. Egyedül volt az úton, és mintha az egész világon is egyedül lett volna. Ijesztő, mégis felemelő érzés volt.
Elindította az autót. Talán még ébren találja a fiát. Ma ő akart esti mesét mondani neki.


1 megjegyzés:

  1. I am by name Miss jane, And I am so happy to testify about a great spell caster that helped me when all hope was lost for me to unite with my ex-boyfriend whom I love so much. I had a boyfriend that love me so much but something terrible happens to our relationship one afternoon when his friend that was always trying to get to me was trying to force me to make love to him just because he was been jealous of his friend that I was dating and on the scene my boyfriend just walk in and he thought we had something special doing together, I tried to explain things to him that his friend always does this whenever he is not with me and I always refuse him but I never told him because I did not want the both of them to be enemies to each other but he never believed me. he broke up with me and I tried times without numbers to make him believe me but he never believed me until one day I heard about the DR. AKHERE and I emailed him and he replied to me so kindly and helped me get back my lovely relationship that was already gone for two months. Email him at: AKHERETEMPLE@gmail.com or call / WhatsApp: +2349057261346

    VálaszTörlés