Téli este

Végre kiverekedte magát a csúcsforgalomból. 

Fárasztó napja volt, a főnöke mindenféle elintéznivalót bízott rá, közben a saját munkájával is haladnia kellett. Közel az év vége, mindenkinek le kell zárni az aktuális projectet, ilyenkor teljes a káosz odabent. Későn tudott elszabadulni és még a bevásárlást is el kellett intéznie.

Ezt mindig magára vállalta, hiszen úgyis útba esik hazafelé a bevásárlóközpont. Általában gyorsan végzett, nem nézelődött, célirányosan haladt a sorok között. Most is így volt, még a pénztárnál sem kellett sokáig sorban állnia. De a parkolóból már nehezen tudott kijutni, két hosszú sor kígyózott a sorompó előtt. Amíg egyre türelmetlenebbül várakozott, eszébe jutott, hogy a kolléganői említettek valami kuponos akciót. Egyikük mondta is, hogy most fogja beszerezni az összes karácsonyi ajándékot. Nem igazán figyelt rá, sosem érdekelték az ilyen reklámfogások, de úgy látszik sokan éltek a lehetőséggel. Ráadásul a rossz idő miatt mindenki kocsival vágott neki a vásárlásnak. Nagyon hideg volt, a reggel még sűrű pelyhekben hulló hó fekete latyakká változott az aszfalton. Feljebb tekerte a fűtést és arra gondolt, hogy ha hazaér rögtön készít magának egy bögre forró teát.

Kiért a városból, itt már nem volt nagy forgalom és az út menti földeken megmaradt a hó. Az ismerős kanyarokban a fák meghajoltak a rájuk nehezedő súly alatt. Gyönyörű látvány volt, ahogy a fényszóró megvilágította őket. Minden dekorációnál szebb. Azon kapta magát, hogy egy karácsonyi dalt dúdolgat.

A domb mögül előbukkant a falu. Havas háztetők, füstölgő kémények, világító ablakok. Megállt a ház előtt és körülnézett. Elraktározta a látványt, hogy majd felidézze az irodában, amikor a nyakába zúdulnak a következő nap tennivalói.

A gyerekek már az előszobában nyüzsögve várták, a kandallóban lobogott a tűz és az asztalon egy csésze tea gőzölgött.

Hazaért.

Apa

Szemét összehúzva figyelte az utat a szakadó esőben. Nem volt nagy forgalom, de néha elvakította egy-egy szembejövő autó fényszórója. Az ablaktörlők végeláthatatlan küzdelmet folytattak a szélvédőre zúduló vízzel. Az út sötéten csillogott előtte, fények imbolyogtak rajta, ahogy elhaladt egy-egy jelzőtábla mellett. Hirtelen fékeznie kellett, mert valami mozgást látott. De csak néhány falevelet sodort magával a szél.
Szeretett volna már otthon lenni, fárasztó napja volt és nehezére esett a koncentrálás. Remélte, hogy a gyerekek már ágyban lesznek és az asszony sem fogja nyaggatni a lakásfelújítással. Sokat dolgozott, de a törlesztőrészlet hónapról hónapra emelkedett és élni is kellett valamiből. Minden pluszmunkát elvállalt, de még így is éppen csak kijöttek a pénzből. Most is azért maradt bent ilyen sokáig. Ezen a héten már harmadszor. A fiával napok óta nem is találkozott, csak óvatosan megpuszilta esténként az alvó gyereket. A lánya néha megvárta és gyorsan csacsogott neki még egy kicsit a barátnőiről, meg az iskoláról lefekvés előtt. Meghallgatta, de legtöbbször alig tudott figyelni, csak egy forró fürdőre vágyott és hogy ágyba kerülhessen. Behunyta a szemét és szinte érezte, ahogy elmerül a gőzölgő vízben.
A következő pillanatban egy fekete alak tornyosult előtte az úton. A fékre taposott és két kézzel kapaszkodott a kormányba, hogy az úton tartsa a megcsúszó kocsit. A szarvas nem mozdult, állt az út közepén és őt nézte. Hihetetlen erő áradt belőle, ahogy ott állt, magasra tartott fejjel, dacolva a viharral. Aztán futásnak eredt és eltűnt az út menti fák között. Pár pillanatig tartott csak, mégis lenyűgöző látvány volt.
Várt még néhány percig, össze kellett szednie magát. Egyedül volt az úton, és mintha az egész világon is egyedül lett volna. Ijesztő, mégis felemelő érzés volt.
Elindította az autót. Talán még ébren találja a fiát. Ma ő akart esti mesét mondani neki.

Ravanello

- Szégyentelenek - háborgott magában Ravanello asszony ahogy a piacról hazafelé menet meglátta a bordélyház ablakában csüngő fehérneműt. Felháborító, hogy megtűrnek egy ilyen intézményt itt a város közepén, ahol tisztességes emberek élnek. Miért nem költöztetik inkább a külvárosba, ahol mindenféle erkölcstelen népek laknak.
Hirtelen hangos kacagás hallatszott a nyitott ablakból. Ravanello asszony a fejét csóválva morgolódott tovább. Beszélni fog a férjével, aki a városházán dolgozik. Igaz, csak segédírnok, de talán beszélhet valakivel az ügyben. Mégsem való, hogy ezek a züllött nőszemélyek itt vihorásszanak, amikor ő súlyos szatyrokkal megpakolva igyekszik hazafelé, hogy megfőzze a vacsorát a férjének. Aki különben meg sem érdemli, hogy főzzön meg mosson rá, hiszen nem is törődik vele. Hazajön a munkából, vacsora közben újságot olvas, oda se figyel arra amit ő a szomszédokról, meg a környék aznapi fontos eseményeiről mesél. Aztán a barátjához Bertoldhoz megy sakkozni, mintha az annyira érdekes volna. Tegnap este is olyan sokáig játszottak, hogy ő már régen aludt, mire Lorenzo hazaért. Hétvégén meg horgászni mennek, vagy meccsre, vagy éppen a garázsban bütykölnek valamit. Ő bezzeg jó feleség módjára egész nap mos, főz, takarít.
Pedig a házasságuk kezdetén még azt gondolta, hogy a férje majd feljebb jut a ranglétrán és jómódban fognak élni. Esetleg még bejárónőjük is lehetett volna. De Lorenzo még azt sem volt képes elérni, hogy írnokká léptessék elő. Húsz éve segédírnok és már biztosan az is marad a nyugdíjazásáig. Élhetetlen alak. Ő meg cipelheti a nehéz szatyrokat élete végéig. Közben ezek a lányok itt vihognak és az ablakba akasztják a bugyogójukat.
A nyitott ablak mögött Rebecca éppen a tegnap esti kuncsaftjáról mesélt a többieknek.
- Valami hivatalnok a városházáról. Annyira, de annyira vicces volt. Mintha először lett volna nővel életében. Pedig felesége van. Na képzelem. Mindenesetre meglestem a nevét a tárcájában, bármikor jól jöhet egy városházi ismeretség.
Signore Ravanello.


A történet az alábbi képről írós játékhoz született:
http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/123-kreativ-iras-kep-alapjan-5