Teljesítmény

Ezt nem hiszem el - bosszankodott János, és kezét finoman a nő térdére csúsztatta.

Nem akarta, hogy Éva észrevegye a türelmetlenségét, de kezdte elveszíteni az önuralmát. Akarta ezt a nőt, jobban mint bárkit ezelőtt. Nem tudta volna megmondani az okát, hiszen rengeteg kalandja volt már. Fiatal, vagy kevésbé, szőke, barna, sovány vagy telt - nem számított. Csak az volt a fontos, hogy elégedettek legyenek. Vele Jánossal, és a teljesítményével.

25 éve volt házas. 25 éve csalta a feleségét. Soha nem bukott le, igaz soha nem is bonyolódott érzelmi zűrökbe. Csak szexet akart és mindig meg is kapta.
Most pedig itt ez a nő, fiatal, gyönyörű és virágillatú. Heteken keresztül hiába próbálta behálózni, de tegnap váratlanul igent mondott mondott egy randevúra.

Éva javasolta, hogy ide jöjjenek fel, a hegyi pihenőhöz. Már sétáltak egyet, megcsodálták a kilátást. Végre visszaültek az autóba, a lány kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, rövid szoknyája még feljebb csúszott hosszú combjain. János nagyot nyelt, keze enyhén megremegett. Legnagyobb megdöbbenésére a nő egy könyvet vett elő a táskájából. - Van egy rész a kedvenc regényemben, amiről te jutsz az eszembe - mosolygott a férfira és hangosan olvasni kezdett.

János hallotta a szavakat, de értelmüket nem tudta felfogni. Torka kiszáradt, szíve hangosan kalapált, halántéka gyöngyözött.  Egyik kezével határozottan megragadta a nő combját, másikkal a derékszíját csatolta ki. Meg sem hallotta a rémült sikoltást. Fejében vadul kergetőztek a szavak: elégedett...bizonyítani...teljesítmény...


Ezt a történet egy kép hatására írtam: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/113-kreativ-iras-kep-alapjan-2

Érzés

Ülök az udvaron, élvezem az őszi napsütést. Hagyom, hogy átjárjon az érzés, ami az utóbbi időben állandó kísérőm lett. Fel-felbukkan, néha teljesen váratlanul, de egyre gyakrabban.
Hallgatom a csendet. Pontosabban a zümmögést, ciripelést, csicsergést, susogást.
Lehunyom a szemem és az elmúlt évek zűrzavarára gondolok. Költözések, bizonytalanság, hazugságok, kétségek. Talán közhely, hogy az idő minden sebet begyógyít, most mégis nagyon távolinak tűnnek a végigsírt éjszakák.
Elmosolyodok, ahogy minden porcikámat átjárja az ismerős melegség.
Részemmé vált az érzés.
Boldog vagyok.

Éjszakai gyümölcskaland

Anna sértődötten lépkedett a többiek mögött.
Még szemrehányást tesznek neki, amiért ő is beszállt a vérszomjas Borotvás Sir Nyuszi elleni küzdelembe. Miért gondolják, hogy a bátorság csak a férfiak kiváltsága? Tóbiás, Rodrigo, Rudolf, még Kálmán is - nekik szabad hősiesen harcolni csak azért mert az "erősebb" nemhez tartoznak? Őt meg jól ledorongolták, amiért szembeszállt a veszéllyel.
Nem szerette, ha azt éreztették vele, hogy kevesebb náluk. Nem volt feminista , nem akart ő férfiként viselkedni, nagyon is nőies volt, szép kerek idomokkal, hibátlan külsővel. Élvezte Rodrigo csodáló pillantásait, anyáskodott a kissé szeleburdi Kálmán felett, gondoskodott nagyapjáról, az egyre barnuló és puhuló Tóbiásról, és bármennyire is megmosolyogták a többiek, Rudolf de Raisine udvariassága is imponált neki. Igaz, ő néha túlzásba esett és elég idegesítő tudott lenni.

Anna, az alma végiggondolta az elmúlt napok történéseit. Sok mindenen keresztülmentek, míóta Morrisonék konyhájában egy tálba kerültek ők öten. Megtervezték és kivitelezték a szökést, bűzlöttek a magukra kent trutyitól, lapultak a szemétben, utaztak kukásautóban, és amikor végre élvezhették volna a szabadságot, rájuk támadt a fehér szörny. De ő, Anna egy szóval sem panaszkodott, nem nyafogott, nem kényeskedett. És igen, a harcból is kivette a részét, mert úgy érezte, ezt kell tennie.
Éles késként hasított belé a kétség. Talán tényleg rosszul reagált a helyzetre? Lehet, hogy ez valóban nem nőies viselkedés? Valami baj van vele? Jaj ne, talán ez is a génkezelés hatása?

Közben a többiek észrevették, hogy lemaradt és bevárták. Kérdezgették mi baja, hogy tudnak-e segíteni, de durván elutasította őket. Magányra vágyott, hogy rendet teremtsen zűrzavaros gondolatai között.
Lassan beesteledett és a kis csapat egy védett helyet keresett éjszakára. Egy fa odvában találtak szállást, és bár kicsit magasra kellett mászni, ez biztonságot jelentett számukra. Sokáig tartott, mire mindenki elhelyezkedett, és Tóbiást is sikerült egy ágakból rögtönzött szerkezettel besegíteni a kuckóba. Nagyon fáradtak voltak, hamarosan egyenletes szuszogás hallatszott az odúból. Csak Anna szemére nem jött álom, nem hagyták nyugodni háborgó gondolatai.

Óvatosan, hogy ne ébressze fel a többieket, az odú széléhez gurult és kinézett. Gyönyörű éjszaka volt, a hold bevilágított a fák közé, sejtelmes árnyékokat vetítve mindenfelé. Az alma ezt cseppet sem találta félelmetesnek, sokkal inkább lenyűgözőnek. Tovább gurult, ágról ágra haladva egészen eltávolodott a szálláshelyül szolgáló fától.
Egyszerre furcsa hangokra lett figyelmes.
- Menj innen te szúrós gombóc! Belőlem ugyan nem eszel! - kiabálta valaki. Majd szuszogás, csoszogás és az avar zizegése hallatszott.
- Nem hallod?! Hagyj engem békén! - erősködött tovább a hang.
Anna kíváncsian közelebb merészkedett. A sötétben nem tudta megállapítani, hogy miféle gyümölcs a bajbajutott, de az jól látszott, hogy egyedül nem bír el a méretes sündisznóval.
Hirtelen az állat elé ugrott, vigyázva, hogy a hegyes tüskék biztosan ne érhessék el.
- Úgy tűnik más vacsora után kell nézned. Mit szólnál egy ízletes almához?
Az ismeretlennek meg odakiáltott:
- Gyorsan! Ugorj!
A sün meglepetésében ide-oda kapkodta a fejét, ők meg felváltva kiáltoztak neki hol az egyik, hol a másik irányból, miközben igyekeztek távolodni tőle.
Sikerült felkapaszkodniuk egy-egy lehajló ágra és hamarosan elérték egymást a magasban. A sündisznó még sokáig forgolódott alattuk, nem értette mi történt.
- Kösz a segítséget. Igazán vagány csaj vagy. Én Vackor Viktor vagyok.
- Én meg Anna, az alma.

Sokáig beszélgettek az ágak között, majd az odúhoz gurultak.
- Gyere csak, bőven van hely. Reggel majd bemutatlak a többieknek.
Viktor elhelyezkedett az egyik sarokban, Anna pedig a nagyapja mellé vackolta be magát.
Végignézett az alvó társaságon, kíváncsi volt mit szólnak majd újonnan szerzett ismerőséhez. Kedves fiú ez a vackor, bár a humora kicsit fanyar.
Vajon milyen kalandok várnak még ránk? - tűnődött még elalvás előtt.

Száll a mese blogról blogra, előzmények itt:
http://mesemagia.blogspot.hu/2013/09/gyumolcs-kalandorok.html

és itt:
http://martasosak.blogspot.hu/2013/10/rodrigo-es-bandaja-nagy-csataja.html

Utazás

Az ablak mellett ült, látszólag az elsuhanó tájban gyönyörködött, de aki jobban megfigyelte, láthatta, hogy megállíthatatlanul folytak a könnyei.

Soha semmi nem fájt még ennyire. Érték már csalódások, volt része kudarcokban, volt már, hogy elhagyták, becsapták, hogy elveszített valakit. De ez a szívszorító, végtelen fájdalom minden eddiginél borzasztóbb volt. Nem fizikai szenvedés volt ez. Mintha a teste nem is a sajátja lenne, a külvilágot teljesen kizárta, csak lélek volt most, gúzsba kötve, tehetetlenül vergődött a semmiben.

Hirtelen egy kéz érintette meg a vállát, és ez visszarántotta a földi valóságba.
- Ne szomorkodj!- mosolygott rá kedvesen az ismeretlen fiatalember, mielőtt leszállt a vonatról.
Megpróbált visszamosolyogni a könnyei mögül, de nem igazán sikerült. A túloldali ülésre pillantott. A férje rezzenéstelen arccal, jéghideg tekintettel meredt maga elé. A páncél amit maga köré vont, áthatolhatatlannak bizonyult.

Minden sejtjében érezte a kétségbeesést. Mint ahogy a szerelmet is a férfi iránt. A megismerkedésükre gondolt. Az első pillanattól tudta, hogy ez a kapcsolat az égben köttetett. A gondolattól végre valóban elmosolyodott.
- Nem adom fel - suttogta maga elé és hálásan gondolt az ismeretlenre.