Eszter

Fázott és iszonyúan fájt a feje. A távolból gyereksírás szűrődött be. Lassan kinyitotta a szemét, minden homályos és bizonytalan volt. Megpróbált felülni, de így a szédülés erősebb lett és meg kellett kapaszkodnia, nehogy visszazuhanjon a padlóra. Lassan tisztult a kép és a sírás is felerősödött. Hiszen az ő gyereke sír a szomszéd szobában! Az órára nézett, fél egyet mutatott. Szerencsére nem sokáig volt eszméletlen. Felsóhajtott és elindult megetetni a babát.

Imre nem sokkal dél előtt ért haza és óriási balhét csinált amiért még nem készült el az ebéd. Üvöltözött és elmondta Esztert mindennek. Milyen feleség, hogy nem képes ebédet adni az urának?
Pedig ő nagyon igyekezett, de a gyerek nyűgösködött és még a boltba is le kellett menni, mielőtt nekiállhatott a főzésnek. Csendben várta, hogy a férfi kiadja a mérgét, régen rájött már, hogy ez a legjobb taktika. Ha szerencséje volt, így még a verést is elkerülhette. Folyton Imre kezét figyelte, hogy időben tudjon védekezni és legalább a látható sérüléseket elkerülje. Könnyebb volt így, legalább nem kellett magyarázkodni és szégyenkezni. De ma nem volt elég gyors. A súlyos üveg sótartó olyan sebességgel repült felé, hogy épp csak elfordítani tudta a fejét. Pont a halántékának vágódott és ő ájultan terült el a földön.
A férfi valószínűleg azonnal elment otthonról, mert a konyhában minden érintetlen volt. Otthagyta őt eszméletlenül a földön. És mi van ha nem tér magához? Akár meg is halhatott volna. Mi lenne akkor a gyerekkel?

Megállíthatatlanul folytak a könnyei. Siratta önmagát, a félresikerült házasságát, az elveszett álmait. A gyerekkorára gondolt, mennyi szenvedést kellett látnia és megtapasztalnia. Amikor elköltözött abból az átkozott házból megfogadta, hogy az ő gyerekei másképp fognak felnőni. De a múlt árnyai utolérték.
Talán valóban rossz feleség, ahogy Imre állítja. Lehet, hogy engedelmesebbnek kellene lennie. Talán megérdemli a verést, a szidalmakat. De a kislányának boldogabb gyerekkor jár.
Hirtelen nagyon erősnek és elszántnak érezte magát. Összepakolt néhány holmit a babának és a fiókból kivette az irataikat. A fűszeresdoboz alján egy boríték lapult, azt is magához vette. Pár ezer forint volt benne, amit vésztartaléknak rejtett el, és egy cédula, amit nemrég a földszinten lakó nő nyomott a kezébe. Csak annyit mondott, tegye el, hátha egyszer szüksége lesz rá. Gyorsan ránézett a papírra, bár már rég megjegyezte a címet. Bántalmazott nők menedékháza, Liliom u 9.

Az ajtóban még megtorpant egy pillanatra, a szíve a torkában dobogott. Vajon mi vár rá? Ha most elmegy, ide nem jöhet vissza többé. A kicsi békésen aludt a karjában. Magához szorította, aztán határozottan becsukta az ajtót maguk mögött.